December 30-án éjszaka 23:26 perckor együttáll a Nap és a Hold. Ezzel a 2024-es esztendő utolsó Újholdjához érkeztünk, ami zárja az évet, de egyben nyitja is a következőt, áthidalóként működik a két energetikai időegység között!
A Földi természet lelassult és megpihent és ezt sugalja az Ég is. A Bak jegyben érkező Újhold is ehhez adja a támogató rezgéseit: verj gyökeret, haladj lépésről lépésre, alapozd meg a következő évedet megfelelően, ebben a holdhónapban tervezz és álmodozz.
Ennek a holdhónapnak, de a 2025-ös év fókuszában is a hivatás, a család és az otthon témaköre áll, így tervezéskor erősebben vegyük figyelembe ezeket az életterületeinket.
A hivatást itt értelmezhetjük tágabb összefüggésben, mint a munka területe! Mire hívódtunk ide: erre a bolygóra, hazába, családi rendszerbe? Kik vagyunk mi ezen belül? Hol a helyünk? Mi a dolgunk?
Mi történik az Égen?

A Bak jegyből jövő koncentrált földelt energiákkal megindulva érdemes a Nyilas csillagkép teremtő fényét is magunkkal vinnünk az Újholdba. Ugyanis a Nap és a Hold együttállása a Nyilas csillagkép nyilánál valósul meg, ami irányba állít!
Azt javaslom, hogy az Újhold varázslatunknál fókuszáljunk a legfontosabb vágyainkra és álmainkra és tűpontosan lőjjük ki a tüzes nyilunkat az Univerzum céltáblájának közepére. Nagy erő és fény lakozik most ebben!
Mi történik a Földön?
Ebben a holdhónapban már egyre hosszabbak a nappalok és bár a hideg miatt a Természet még alszik, ez az állapot már csalóka. A fák többsége mostanra kényszernyugalomban van és rajtra készen várja a tavasz érkezését. Az erdő és a kert mégis nagyon csendes és átlátható arcát mutatja. Megláthatunk benne olyan kincseket, melyek idáig fedésben voltak. A bardo időszakában leválik a máz és csak a csontok maradnak, ez Levegő Úrnő és Csontasszony időszaka az évkörön.

A hideg nyirkos időben csontig fagyhatunk, lecsupaszodhat a lelkünk, a jeges szél átmossa mélyen a szellemünket, és még havat is tartogathat a január. Ez a megtisztulás és a megállás pillanata a nekirugaszkodás előtt. A havas táj is ezt tükrözi vissza ránk: a levegő tisztasága, a tiszta csend, a lábunk alatt ropogó szűzhó elhozza az elme letisztulását és azt a fókuszált energiát, hogy hová akarjuk kilőnni 2025-ös év nyilait!
Összefoglalva
Az Ég és a Föld most is összeér bennünk és körülöttünk. Ez a megpihenés és a célok kitűzésének időszaka. Használjuk ki az Er(e)dő átláthatóságát és letisztultságát és kövessük mintáját, ebben a holdhónapban határozzuk meg pontosan, fókuszáltan céljainkat. Építsük fel lépésről lépésre terveinket, majd nézzünk az Égre és lőjjük ki a Magyarság jelképeként is megáldott tüzes nyilunkat az Égi céltáblára, nem hagyva kérdést magunkban, hogy elköteleződtünk a Szívünk Lángja – a Belső otthonunk mellett és azt követve lépdelünk az Úton előre ami a Szeretetet és a Fényt szolgálja!
Pingback A halhatatlanság jeges tükrében csillogó Telihold - BarbiKert