A nyaram egyik imádott programja az öt elemes közösségi utazás. Idén sem volt ez másképp 42 utassal szálltunk fel a repülőre, hogy öt héten keresztül kapcsolodjunk egyéni célok mentén, mégis közösségben az elemek termető erejével. Fantasztikus út volt, szép tapasztalásokkal, eredményekkel.

Hosszú út vezetett idáig. Az elemekkel való kapcsolatom már gyerekként is átszőtte az életemet. A vihart a szabadból csodáltam, az erdő élővilágának az ismerete, a talaj fogdosása, ásványok keresése már tizenéves korom óta hobbijaim részét képezik. Kamaszként kezdett el érdekelni a csillagászat, az ufok, a légkör és a felhők csodái, majd elmerültem a geológiában is. Így lettem aztán kertészmérnök. Ma már látom, hogy a gyerekkoromban minden benne volt. Él itt is az ősi rend: MINDEN KEZDETBEN OTT AZ EGÉSZ!

A sámáni minőségem már ott megmutatkozott. Aztán arra jutottam túl sok vagyok, nem vagyok igazán kompatibilis és elkezdtem lefaragni magam egyre jobban és jobban. Megélek én erdő nélkül is, a csillagászathoz többet kellene értenem a matematika világából, ah a geológia ismeretem pont elég lesz ahhoz, hogy jól tudjak talajt építeni kertészként. És faragtam magam tovább és tovább. Aztán jött egy nagy betegség élethalál harccal, az életem megfordult. Szép lassan kitártam a szárnyaimat és elkezdtem ismét repülni.

Repülni az elemekkel ezen a csodálatos bolygón megengedve magamnak azt a csodát, hogy érteni, érezni vággyam ismét a bolygó minden rezdülését, és benne megérteni ki vagyok én valójában. Ez az alkímia, a Varázslat, a Szer-elem.

Szerelemben vagyok a Bolygónkkal rajta az élettel, és önmagammal is. Megtaláltam a helyem, elfogadtam a nagyságomat és szinességemet. Idei célom az Öt elem utazáson: Életem kivirágoztatása a Szőlőcskei birtokon. Rájöttem, ahogy merültem el az elemek táncában, és az őseim bölcsességében, hogy az én életem egy óriási virágos mező és számtalan eleme van. És ezekkel az írásokkal végre megengedem, hogy kinyíljanak bennem az aktuális virágok és megmutatom a mezőm színességét nektek. Írásaimmal, videóimmal ezeket a virágszálakat fogom hozni, hol ezt, hol azt. Azt a virágot, ami éppen nyílik a mezőmön.

Ezzel a virágzással remélem inspirállak benneteket majd arra, hogy megkeressétek a saját virágaitokat és kibontsátok Őket, hogy virágozzon fel végre az emberiség Aranykora ezen a bolygón, és legyen békés együtt ringatózás erdőn és mezőn. Örülök, hogy itt vagytok és velem tartotok. <3 

Az írásom végére egy kis játékba hívlak. Válaszolj magadnak az alábbi kérdésekre: Mit szerettél csinálni gyerekkorodban? Hogyan jelent meg életed kezdetén az egész lényed szépsége? Mi az amit elengedtél ebből és hiányzik, ahogy rágondolsz?  (Keress valami egyszerű témát (is), amivel játékosan tudsz haladni)

Ha van kedved cselekvésbe is hívlak, mert ez a bolygó egy anyagba teremtő hely, és kicsit sokat tökörészünk és keveset cselekszünk 😀 Mit tehetsz itt és most, hogy visszahozd egy picit ezt a szeretett tevékenységet? Mit tehetsz, hogy tartósan is visszatérjen az életedbe?

És ha szereted a hármas egységet most tovább hívlak: varázsolni. Csinálj egy egyszerű szertartást. Hívd meg az elemeket hozzá. Készíts egy kis oltárt vagy alkotást, ami szimbolizálja azt a tevékenységet amit elhagytál magadból. Legyen mondjuk az a tollasozás, mint testmozgás.Tegyél ki róla egy képet, aztán tegyél egy tollpihét (levegő elem), egy kis vizet (víz elem), egy növényt vagy kavicsot (föld elem) és egy mécsest. Bármi más is lehet, az a lényeg, hogy eszedbe jutassa a négy elemet. Természetesen egyéb tárgyakat is feltehetsz: mondjuk a gyerekkori tollas verseny oklevelét is. 😀 Ha készen vagy gyújtsd meg a gyertyát/mécsest és cselekedj! Időnként nézz rá, gyújts új gyertyát és maradj fókuszban a céloddal.

Egész egyszerűen tollasozz! Az őszi délutánokba még jó könnyed program a családdal. Így lesz meg könnyedén a Szerelem az életedben és leszel legnagyobb szolgálatodra magadnak és a világnak.

Ha szeretnéd mélyebben elsajátítani az öt elemmel való kapcsolatot akkor megteheted önállóan utazva ITT

Közösségileg jövő nyáron indulnunk útra ismét akkor is várlak benneteket!

UI: nem véletlen javaslom ezt itt és most ezen a héten! A csillagállások nagyon kedveznek az más kérdés, hogy lesz-e időm megírni miért, de ha nem kerül az aktuális hírlevélbe most csillagbölcselet, egyszerűen higgyétek el nekem vagy olvassatok nálam tanultabb kollégák tollából asztrozófiai elemzéseket. <3 😀

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük