Nézzünk csak fel az égre még délelőtt is ránk mosolyog kerekded arca. Pályája csúcsán jár a hold és az Ikrek jegyben el is éri azt. Viszont fogyó holdunk van így a nedvek lassulva haladnak hét elején felfelé, majd hét közepétől elindulnak a visszaáramlásba: a talaj irányába. Ez a hét az elengedésé, megengedésé: Játszunk, alkossunk, tápláljuk magunkat pozitív megerősítésekkel, apró ajándékokkal, testünk kényeztetésével.
HÉTFŐ-KEDD
A hold az IKREK jegyben járva VIRÁG napokkal örvendeztett meg bennünket. Egészen péntekig lehetőségünk van a tápanyag-utánpótlásra és a föld feletti kárósítók gyérítésére. Ez bizony rá is fér a kertjeinkre. Poloskák, hangyák, darazsak, tetvek, tripszek, atkák egyszerre károsítanak a nyár végi gombás megbetegedésekkel együtt.
Mit tehetünk? Gombás megbetegedések ellen higított tejes oldattal (fele víz, fele tej) menjünk ki 10 napos forgóban a kertekbe. Poloskákat keressük meg és vízzel teli befőttes üvegekbe seperjük bele őket. Legyünk fürgék mert ők is azok. Apró szívogatók ellen most inkább erős vizes permetet használjunk, mert a kánikulában veszélyes az olajos és a szárító szerek használata is. Ha elment a meleg mehetünk káliszappanos permettel, és még érdemes is. Ez a védekezés a jövő év kezdetéről is szól már.
Igyekezzünk a hét elején lazán és játékosan állni a dolgainkhoz, ne vegyük túl komolyan a dolgokat. Most könnyedén megy a takarítás, portörlés, érdemes utazást is betervezni. Ha szeretnénk kényesztetni magunkat is akkor az arcápolás napjai érkeztek el a holdnaptárunkba. A konyhában vegyük elő a halakat, olajos magvakat (mandulabundás pisztráng?) virágzöldségeket és igyunk hibiszkuszteát.
SZERDA-CSÜTÖRTÖK-PÉNTEK
A hold a RÁK jegyben jár LEVÉL napokat hoz. Nagyon aszályos és meleg ez a nyár, öntözzük a növényeinket és frissítsük/forgassuk a tó vizét. Kezdődik az őszi levélzöldségek vetése. Jöhet a rukkola, tépősaláta, leveles kel, spenót és még a mángold is zsenge lesz az őszig. Töltsük fel tápanyaggal a talajt, csináljunk rögmentes magágyat és magvetés után locsoljunk sokat.
Ezekben a napokban tornáztassuk végtagjainkat, együnk leveseket, könnyű szénhidrátokat, vízhajtó növényeket és igyunk mellé sok folyadékot, például menta teát.
SZOMBAT-VASÁRNAP
Hétvégén OROSZLÁN jegyben jár a hold és TERMÉS napokat hoz. Ismét ideális az idő a metszésekre. Ez az utolsó szakszerű időzítésű időszak a cseresznye/meggy metszésére és a fák sebeinek a kezelésére. A kertben szüreteljünk, aszaljunk és befőzzünk. Oroszlán napok a legjobbak erre. Időszerű lehet a gyep vágása is, legyünk körültekintőek, ne vágjuk nagyon mélyen, mert még mindig nagy az aszály és a forróság. Oroszlán napokon kényesztessük magunkat mint a királyok/királynők. Jöhet a délutáni szieszta és a megpihenés az Újhold előtt. Együnk finom sült húsokat gyümölcsökkel egybesütve. Érezzük/élvezzük a Dolce vitát!
Csodás holdas kertészkedős napokat! Használjuk ki a fogyó hold szépségeit! Engedjük, ami menni szeretne, legyünk könnyedek és játékosak!