Nagyboldogasszony (augusztus 15.) és Kisasszony ünnepe (szeptember 9.) között varázslatos időszak köszönt be a Boldogasszonyi évkörön. Nagyboldogasszony ünnepét összekötik Mária mennybemenetelével, míg Kisasszony ünnepét Mária születésével.
A „Két asszony köze” időszak valami azonos dolognak a halála és a születése. Egy időn és téren kívüli kapu nyílik meg ezzel. Összemosódik az idő, egyszerre van itt minden. Olyan ez az időszak, mint a nagymama méhében lévő unoka magja, mely időn túl összeköt mindent mindennel a végtelenségben. Nem véletlen, hogy ezen időszak termékenység varázslásához kapcsolódott, hogy ilyenkor „ültették a tyúkokat”, hogy az összes tojásukat kiköltsék. Gyűjtötték a mészben sokáig elálló „két asszony közi” tojást. A kérdés továbbra is adott: Mi volt előbb a tyúk vagy a tojás? 🙂
Ekkor kellett szedni a gyógyfüveket, kiszellőztetni a téli holmikat, a ruhaféléket, hogy a moly beléjük ne essen. A Nagyboldogasszony és a Kisboldogasszony ünnepe között szedett gyógynövényeknek különleges gyógyító hatást tulajdonítottak. Tegyünk mi is így! Gyűjtsünk be a kertből minden terményt és gyógyfüvet. Áldjuk meg asszonyi kezünkkel, hogy a télen szolgálhassa a családot tápláló-éltető forrásként és védelmezzen minket a betegségektől. Szellőztessünk ki és rakjunk rendet! Kezdődik az ősz, az iskola, visszaáll a rend, ahogy a Nap a Szűz jegybe ér.
Azonban haszánljuk ki a nyár utolsó hetét egy kis varázslatos alkotásra.
Védelmező Boldogasszony koszorú
Készítsünk védelmező, gyógynövény koszorút a házunk ajtajára. Használhatunk erre bármilyen növényt, a lényeg, hogy szép és illatos legyen. Használjuk azt, amit a természet és a kert ad nekünk ajándékba. Készítés közben tudatosítsuk időbeli és cselekedeti felajánlásunkat az Istennőnek, mellyel védelmet és boldogságot kérünk otthonunkra és családunkra.

Mágikus Gabona- vagy Gyógynövény-baba
Lehetőségünk van az Újkenyér készítése mellett gabona- vagy gyógynövény-baba készítésére is. Használjuk a kukorica, a búza és a természet áldásait és készítsük el gyermekeinkkel a saját védelmező babájukat.
Nagyon egyszerű a készítés menete: kössünk gyógynövény és/vagy gabonaszoknyát, aztán készítsünk kukoricacsuhéból felsőtestet, pici vattából fejet. Ha gondoljuk csináljunk kezet drótból hogy hajlítható legyen és kezébe tegyünk kerti virágot. Maximum egy órás szórakoztató időtöltés.

Elevenítsük fel népünk szokásait kedvünkre megújitva, élővé téve! Jó alkotást!

Köszönöm, a mostani küldeményedet is, ( bár a meleg, a napi főzési teendők mellett csak gondolati úton tudok létezni, meg a lábtornát tűztem ki célul. Nagyon megérintett a Kétasszonyról írt mondanivalód, mert „tudattalanul” átéltem telehold másnapján úgy, hogy amikért korábban rózsafüzért mondtam, azt megtörténtnek éreztem. s megfogalmazódott érzéseimben az időtlenség is! Szeretettel ölel: e-Mese
Pingback ÉLETKERT HOLDNAPTÁR 36. hét - BarbiKert