Október 31. – November 2. A Három napos ünnepi kör.
Halloween – Mindenszentek – Halottak napja – Samhain – Aranyasszonyok napja – Ősök napja – A Banya időszaka
Sok név, szétesett tartalom… Nem csoda! Pont olyan ez az ünnep, ahogy a halálhoz, Istenhez és az ősökhöz állunk kollektíven.
Októberben Földanya áldozathozatalával a természet elindul az átalakulásában. Rengeteg rovar, egynyári virág hal el ezekben a hetekben. A fák megkezdik levetni elhasználódott ruhájukat a hónap végére arany leveleket hullat a fa, arannyá válik ez az áldozat, megnemesedik és az égbe száll. Elvékonyodik a fátyol, átjárhatóvá válnak a szférák, előjön a köd és a pára, sejtelmessé válik minden a homályban.
A világok közti átjáró kinyílik: élet és a halál kapujához érkeztünk, ahol Földanyánk természetes elengedése összeköti az égi világgal a bolygónkat.
Október 31-én a gyerekekkel játszott rémséges halloweeni ünnep megtisztít, átemel az örömön keresztül az ártó szellemvilági energiák felett. Másnap az isteneink meghívása biztonságot és keretet ad, hogy november 2-án a halottak napján biztonságosan találkozhassunk megboldogult őseinkkel.
Az ősökkel való találkozásnak több lehetősége is van, akár meg is teríthetünk számukra az asztalunknál, kérhetjük áldásukat az életünkre. Engem a fényben és virágtengerben úszó temetők nyűgöznek le leginkább. Árad a fény, a tűz transzformáló fénye, amiben az őseink az átalakulásukkal áldozatként vállaltak, hogy átemeljenek bennünket a saját belső fényünk felé. Ilyenkor az elhunyt rokonaink értékeikre emlékezünk, azokra az értékekre, amik áthatották az életüket és a minőségeiket, azokra az áldozatokra amiket hoztak, hogy mi ma itt lehessünk. A virágok mutatják az örökélet virágzását, minden halál csak átmeneti, a megújulás előhírnöke.
Ebben a három napban összeér a múlt, a jelen és a jövő pillanata. Az égi kapu kinyilásávál záporoznak az aranyló falevelek, mintha az égből hullanának alá, megpihenve a földön, átadva magukat az enyészetnek, hogy új élet szökkenhessen majd rajta a megpihenés után. Az ég átadja az aranyló bölcsességét, hogy megpihenhessünk őseink erejében, átalakulva a jövő évi elindulás előtt.
Az életfán összeér a gyökérzónában a múlt, a törzsben a jelen, a lombkoronában a jövő. A lomb lehullásával meglátjuk az életfánk idei fejlődését és romlását is, megnézhetjük mit alkottunk, hol tartunk. Azonban ősz van, ez most nem a cselekvés pillanata, hanem a nyugtázásé és a jövőbe néző energiáké. Mit kell majd lemetszeni, hogyan kaphat a fa fényt minden irányból? Melyek a beteg ágai? Mely ágak vannak rossz helyen? Mely ágak lehetnek egymás konkurenciái a jövő esztendőben? Milyen tápanyagra és védelemre van szüksége a fámnak?
Valahonnan származunk, valakivé váltunk és valahová tartunk az utunkon. A három napnak az összekötésében és lecsupaszodásában a fátyol kapujában megjelenik a Banya és átkel közénk. Ez most már az ő időszaka. Az Istennő évkörén ez a kapu megnyitja az ősök szellemi erejét és megjeleníti a Banyában, az ősi varázslatos bölcs asszonyban. A Banya megkeveri üstjében a folyadékokat és átalakítja azt a lobogó tűzön. Igazi alkimista. Ha együttműködünk vele, és figyelünk rá, együtt változhatunk át vele, mi magunk is, akárcsak a téli megpihenésben a fáról lehullott avar. Lehetőségünk van az utunkhoz céljainkhoz szükséges ősi átalakító erő alapanyagait magunkba venni, és az üstben kinemesíteni, átfényesíteni magunknak. Tápanyagokká válik a végső folyadék, melyet a polcra helyezve, mágikus összetevőké tehetünk az új utunkhoz.
Valójában őseink előtt azzal tisztelgünk, ha önmagunkat gyógyítjuk és fényesítjük a tudatosság fényével. Ha az ősök átfényesített erejét magunkba fogadjuk és éltető tápanyaggá formáljuk magunk számára. Kitekintünk gyermekeink irányába és odaadjuk nekik az őseink átnemesített vagyonát: az Aranyt. Így leszünk Aranyasszonyok és Aranyférfiak.
Az arany itt sok mindent jelent: földi vagyont, értékes családi történeteket, egyediségünk és életutunk értékes bölcsességeit, a szívünk nemes szeretetét és fényét. Tápanyagként küldhetjük át minden teremtésünkbe ezt az aranyat, megmutatva, hogy a jövőnk magjai már ott vannak és ez a folytonosság csodája, az Örökélet maga.
A világunk bajai a halálhoz, az elengedéshez és a gyökereinkhez való hozzáállásunkban keresendő. Ahhoz, hogy lelássunk a mélybe, stabilan kell állni a törzsben, érzékelve a gyökér ügyeit. Többségünk sérülten kapta vagy nem kapta meg ezeket a stabilitás és nemes erőt a családjától, így nem is tudjuk működtetni és azt továbbadni sem. A lehetőség mégis a törzsben van, ő az, aki stabilan megtart itt a jelenben és szállítja le és fel az információkat a szállítónyalábain keresztül. Aki összeköt a múlttal és a jövővel a sajátunkéval, a családunkéval, a bolygó és a galaxis történelmével és jövőjével is. A kulcs a mi kezünkben van itt és most a jelenben. A banya nekünk keveri az üstjében a forró keverékét. Legyünk tudatosak és adjuk kezébe a hozzávalókat! Vegyünk részt a folyamataiban! Engedjük meg, hogy varázslatos módon elkészülhessen a saját értékünk, amiben a múlt bölcsességét és a jövő ígéretét itt most megkeverjük és átalakítjuk éltető esszenciává, hogy legyen tápanyagunk a jövő év új útjára.
Ez a boszorkány évkör kezdete is. Nem véletlen. A boszorkányok Földanya ciklusaival élnek összehangban és az Istennőt szolgálják. Ezzel a természeti halállal, ami egyben az örökéletet is képviseli emelik át magukat a mélyebb szakaszba. Az ősszel kezdődő átalakulásba, a megpihenésbe, az Alsóvilágok felfedezésébe, a mély női anyaméhnek való odaadásba. Tavasszal innen emelkednek ki az átalakulás után, a mindent gyógyító elixírjükkel, a varázserejükben megtöltekezve, hogy átadják magukat az anyagban való munkásságnak. A nyárban begyűjtik a gyógy- és varázsfüveiket, szerelmetes nyári naptáncokat járnak, átadják magukat a felhőtlen örömnek és bujaságnak, hogy aztán a természettel együtt ismét visszahúzódjanak a földbe, a mélybe a varázsanyagok begyűjtésére és a megpihenésre a Föld anyaméhébe.
Hát ilyen varázslatos ez az időszak, egészen a decemberi napfordulóig. Haladunk befelé egyre beljebb és beljebb magunkba, az ősök, a hajszálgyökerek irányába, le a föld magjáig, hogy majd a fény megszületésével ott megpihenjünk a föld belső fényében, és szép lassan meginduljunk ismét felfelé a nagy utunkon, körözve a Napunk körüli táncban.
Engedjük át magunkat az ünnepi körnek. Mai napon üzzük el az ártó szellemeket vidámsággal, zord álarcokkal, mulatságokkal, hogy holnap kapcsolódhassunk az istenihez és a szentekhez, melynek támaszával és fényével harmadnapra védetten találkozhatunk az ősők asztalánál a megboldogult őseinkkel, akik átadják Aranyló bölcsességüket, hogy mi átalakíthassuk és magunkkal vigyük a jövő nemzedékei számára.
