Csontasszony csontig hatol

Csontasszony jelenléte a Levegő Istennő időszakához kötődik. Januárban, a Fergeteg Havában minden fagyos és deres, ilyenkor húzódik vissza leginkább a természet. Az avar csontig fagyva simul a földhöz, minden pihen és nyugszik. Az erdő teljesen csendes és átlátható, a csupaszságban minden a szemünk elé kerül. Csontasszony megmutatja saját csupaszságunkat is – kívül és belül egyaránt. Megtanít bennünket arra, hogy most Ő az úr.

Csontasszonyt az indián hagyomány La Lobaként, Farkasasszonyként tiszteli: ő az, aki folyómedrekben kutat a farkasok csontjai után. Amikor mindet megtalálja, gyönyörű, hófehér szobrot rak össze belőlük, majd énekelni kezd. Éneke életet lehel a szoborba: hús és vér épül a csontokra, a farkas felkel, végigfut a kanyonon, majd gyönyörű, örömteli nővé válik, aki szabadon süvít a csupasz tájban, élettel töltve meg azt.

Ebben az időszakban járunk most: amikor a hideg csontunkig hatol, és lefejti rólunk mindazt, ami nem odavaló, hogy elkészülhessen a hófehér szobor. Hogy aztán a Lány tisztaságával és örömével szabadon repkedhessünk tovább.

A januári telihold neve is Farkashold. Ilyenkor a csupasz erdőben messzire szállnak a hangok, így a farkas üvöltése is élénkebb, tisztábban hallható volt őseink számára. Innen kapta nevét ez az időszak és annak Úrnője is. Ez egy erős, égi energetikájú Telihold, amely a Rák jegyében valósul meg, sok érzelemmel és dallammal. Visszatükrözi a lélek lecsupaszítását, valamint felszabadulásunk és megtisztulásunk lehetőségét. Hol van az én belső otthonom? Mi az én hangom? Mivel vagyok önazonos?

Ez a bardo állapota: visszacsupaszodunk. Ha hagyjuk magunkat megpihenni és alkotni, a nem kívánt rétegek békésen lehullanak rólunk. Figyelem az embereket ebben az időszakban, és rengeteg körülöttem a betegeskedés. Vajon miért? Tudjuk-e még követni a Természet rendjét? Érezzük-e, hogy most van itt az ideje a teljes belső visszahúzódásnak? Az alkotásnak, az elmélyülésnek, az írásnak, az olvasásnak, az elme valódi kiürítésének? A betegség gyakran éppen ezt a tisztulást hozza el: kiköhögjük, kifújjuk, fekszünk, teázunk, olvasunk, pihenünk, amikor igazán betegek vagyunk. Vajon tényleg csak így érhető el a tavasz előtti belső csend, béke és megtisztulás?

Nem hiszem. Bár Csontasszony valóban csontig hatol, és megkeresi azokat a pontokat, amelyek lerágásra érdemesek, mégis kegyes. Miután mindent lecsupaszított, barlangjának tüzénél varázsigéket mormol, énekelni kezd, és megindítja az alkímiát. Újra felépíti a csontokat, erővel és élettel tölti meg őket. Ehhez csodás égi támaszokat kap: decemberben és januárban az év leghosszabb, legfényesebb teliholdas időszakát. Ez a Nap kegyelme. Bár nappal valóban kevesebb a fény, cserébe Napunk erőteljesen világítja meg a Holdat. Arany fénye helyett most hófehér tisztaságot hoz a lélekbe és a testbe.

Ezt az égi erőt tükrözi vissza a Föld is. Januárban a hó, a jég, a köd és a dér az úr. Minden tisztul és összeszűkül, hogy visszatérhessen a Lány istennő, és szépségével tűzre lobbantva a tájat elhozza a tavasz üdeségét a teljes megtisztulás után. A folyamat elkerülhetetlen: égi rend szerint működünk, akár tudunk róla, akár nem.

Ezért arra kérlek, állj meg egy pillanatra, és január utolsó napjaiban tiszteljük meg Csontasszony időszakát. Adjunk hálát a csupaszítás energiáiért, a napforduló óta tartó időszakért, a karácsony fényéért, a két ünnep közti megpihenésért és a januári erőforrásokért – akárhogyan is tudtál élni velük. Majd vegyél egy mély levegőt, és induljunk el együtt, kézen fogva az új ciklusba a Lánnyal. Én is sok szép új írással készülök erre az útra, a bardós lecsupaszodás és megpihenés után.