Az október a Papnő és Földanya időszaka az évkörön. Kedvenc hónapom gyerekkorom óta, ezért is válaszottam jó pár éve a műtétem időpontjának is. Ki gondolta volna, hogy pont a kedvenc időszakom hozza a megnagyobb traumát is az életembe? Mégis előttem van a platán lehulló arany levele a kórházi ablakból kitekintve, a rózsa amit hozott nekem a szállító fiú a kórház kertből. Olyan gyönyörű napsütéses ősz volt abban az időszakban, hogy ágyból nézegettem a kiránduló ismerőseim képeit az őszi erdőről. Ez tartott akkoriban az örömben és segített kitartani amikor mélységes, sötétebb erdőimet jártam.

Október a megtisztulás, elengedés hava és egyben a magvetésé is. Ha körbenéztek a határban már zöldül a búzamező ott a jövő év aranyának az ígérete! A levelek és elszáradt hajtások elengedése szép megtisztulásokat és átalakítást hoz magával. Ez egy tudatos megfelelő mértékű és időzítésű áldozat a természet részéről. Elenged, hogy megkönnyüljön, lehulló levele átalakul, hogy táplálhasson. Komposztként tápanyagot ad a növényeknek és a jövő év magjanak, hogy befogadhassák éltető erőként.

Csodálatos mintája ez az örökéletnek, mely földi és galaktikus szinten is így működik. Ez a REND a rendszerben.

Vajon tudjuk-e ezt az elengedő, tápláló és befogadó rendet a megfelelő módon, a megfelelő térben és időben áramoltatni magunkban?

Szerintem van ebben gyógyulni valónk. Ettől a rendtől a sérüléseink által kollektívan elszakadtunk, ennek köszönhetően körbevesz bennünket a rendetlenség, mely szítja a külső és belső háborút is. Jelenleg is meghatározza a rendszerünket az áldozatiság és bántalmazás annak csúcsaként a megmentés energiája. Gondoljunk a nemzetek között zajló háborúkra. Van egy belső feszülés két nemzet között, ami régmúlt sebzettségeire vezethető vissza. Ez aztán előbb-utóbb kiterjeszkedik az anyagba és megkezdődik a belső feszülésnek már egy pusztító látható formája. Emberek halnak meg, épületek válnak romokká. Áldozat és a bántalmazó ilyenkor már mindkét oldalon megjelenik, csak vesztesek vannak és újabb traumák. Jönnek a megmentő nemzetek, akik aztán energiával táplálják meg a harcot, ezzel még jobban kiterjesztve azt időben és térben. Ezt ismételgetjük már jó ideje, személyes mély transzgenerációs sebzettségeink jó nagy százaléka ered ebből a kollektívitásból.

Menjünk beljebb jó pár rétegrendet. Az egész témát bennem a gyerek és a női bántalmazás lobbantotta fel. Amikor a nőgyógyászati félresikerült műtétem után vérmérgezéssel kórházban voltam, indult el a me too botrány, majd kampány. Itt viszonylag egyértelműnek látszik a képlet, hiszen ez már jóval közelebb van hozzánk érzelmileg. Van a bántalmazó és az áldozata, és vannak akik tele lesznek életerővel és elhivatottsággal és szeretnének megmenteni és segíteni ennek elkerülésében. Valóban ilyen egyszerű lenne a képlet? Nem hiszem. Érzékeny téma, és  elhihetitek fájt magamra venni az áldozati felelősséget, ahogy egy megerőszakolt nő esetében vagy egy gyermeki bántalmazás esetében is nagyon fáj. Hogyan is lehetnék felelős, mikor altatásban kiszolgáltatva történt meg velem a bűntett? Miről tehet egy ártatlan nő vagy gyermek?

Csak magamról beszélnék a téma érzékenysége miatt, mert én megtaláltam a felelőségem. Az okokért sokkal mélyebbre kellett mennem, megtalálni benne az egyensúlyt, hogy mennyi felelősség az enyém, mennyi a bántalmazóé és mennyi a megmentőé. Borzalmas kimondani, de sokkal kisebb kár ért volna, ha ott az ismerős főorvos doktornő nem akar megmenteni és vesz át egy másik kórházba az osztályára. Utólag tudom, hogy a műhibás kórházba is a legjobb orvosok közé kerülök vip szobába és megnézik a műtéti felvételemet. Látják a műhibát, hogy a hasamon szétkenték a fiatal orvosok a bendéket és azonnali főorvosi felügyelettel elátott újraműtétet kapok. Helyette lett még 2,5 hónap rendületlen antibiotikum kúra, mert az orvosom hazugsága miatt külső fertőzésre gyanakodtak. Ennek következménye végül az életmentő műtét és a súlyos következmény, amivel együtt élek a megmentés mentén. Szép karma egy hosszú könyvbe férne csak el, hogy hány transzgenerációs és inkarnációs szálat szedtem fel, és milyen magasságba utaztam a saját házasságomban is az igazságért. Hat év távlatából azt kell mondjam messze voltam még akkor a valódi válaszoktól,amikor ezek történtek, pedig már akkor is átlag állampolgár feletti tudatossággal rendelkeztem. Hm a nagyság átka, ahogy szokták mondani a bölcsek.

Amikor idén elkezdtem még mélyebbre szántani magamban a téma körül rájöttem, hogy az áldozat-bántalmazó-megmentő hármasságának még kioldó szavai sincsenek, ezért hívtalak benneteket is segítségül. Jól segítettetek, köszönöm.

Milyen vagyok, hogyan viselkedem, amikor nem vagyok áldozat? Milyen vagyok, hogyan viselkedem, amikor nem vagyok bántalmazó? Ha nem akarok megmentő lenni, mi a dolgom ezzel, mit csináljak helyette?

Emlékszem a mamám utolsó hónapjaira, amikor mama már nem kért enni, de édesanyám etette. Rendületlenül meg akarta menteni a testét, pedig már tudtuk hogy ez a vége, de nem volt elfogadása ennek és így megmentőjeként bántalmazta a szeretetével és magát is áldozta folyamatosan ahogyan küzdött és szembement a renddel. De mielőtt itélkeznék anyukám felett akinek igyekeztem támasza lenni a nehezében, elmesélem azt is, hogy bizony nem voltam jobb én sem mikor anyu pár évre rá életveszélyes állapotban kórházba került. Én bizony tudtam, pont mint az anyám, hogy mi a jó neki és hogyan szeretném megmenteni.

Volt egy pont, ahol viszont feleszméltem, tudatosságom visszakapcsolt. Rájöttem, hogy normális vagyok, hogy hajnali négykor spenótot főzök neki és keringtem előtte napokig bio spenótért, mikor meg sem kért rá és nem is akar főzeléket enni? Helyette inkább kárminpiros ivójoghurtot inna, amit már dugdos előlem szégyenében? Aztán fejemhez vágja, hogy rossz a spenótom? Áldozat-bántalmazó-megmentő kéz a kézben jár. Akkor kiléptem ebből és rá figyeltem, hátraléptem, igyekeztem pont annyira jelen lenni amennyire a helyzet megkívánta és amit én is elbírtam. Egyből könnyebb volt minden.

Menjünk még eggyel beljebb, mert itt van a valódi feloldási lehetőség!!! Hányszor van az hogy tudjuk, hogy nem jó nekünk valami vagy nem szívesen tesszük, de mégis csináljuk tovább? Áldozattá téve önmagunkat? Így voltam én a hegyekkel. Majd nyugdíjas koromba eljön az én békés aranykorom a hegyen, addig is megyek és a városban teszem a dolgomat megmentőként. Hát az élet megmutatta, hogy hol van az én békém és elég nagy árat is fizettem érte, hogy ide visszataláljak. Meghoztam a nem tudatos áldozataimat, amit mostanra tudatos áldássá teszek.

Lehetne-e másképp? Jobban? Könnyebben?

Hiszem, hogy igen! Amihez az út: AZ ÖNISMERETI MUNKA ÁLTALI TUDATOSSÁG! Ha fel- és elismerjük, hogy a szívünk mit súg és elkezdünk vele tartós békés kapcsolatot teremteni, ezt összekötni az elménkkel, elindul egy tudatos szív-elme együttműködés. Tudatosan meghozhatjuk az áldozatot, ami ahhoz kell, hogy elérjük a szívbeli vágyunkat. Az áldozat helyett végre lehetünk TUDATOSAN ÁLDOZÓak. Ha ezt megtettük, nem kell tovább bántanunk magunkat, hogy nem lépünk az öröm és a fény felé, hanem bántalmazó helyett lehetünk TUDATOSAN ÁLDÁST HOZÓak az életünkben és így segíthetjük az életünket, nem a megmentő szerepben vészhelyzeteket elhárítva, hanem végre TUDATOS SEGÍTŐként békében önmagunkkal.

A fa a sárkányi rend szerint működik. Tudja mi a dolga ősszel! Elengedi leveleit TUDATOSAN ÁLDOZÓ, hogy levelei átalakításával TUDATOS ÁLDÁST HOZÓ lehessen tápanyagként a jövő év magjainak. Ezzel az egyensúllyal elismeri az örök élet békéjét, rendjét és harmóniáját TUDATOS SEGÍTŐként támogatva, megtámasztva és szolgálva a rendszer magasabb működéseinek a rendjét.

Légy Te is egy ilyen gyönyörű Életfa és hozd meg áldozataidat tudatosan a számodra megfelelő időben és módon, tudva miért teszed és légy áldást és fényt hozó, hogy segítsd ezzel a belső békédet és az Aranykor eljövetelét! Ez az erő Nálad és Nálam van és ezzel jön el a vágyott világbéke. Csináljuk együtt, legyünk tudatosak és járjuk együtt az önismereti út ösvényét.