Augusztus 1-je a kelta hagyományban Lammas, vagyis az „első kenyér” ünnepe. Ilyenkor sütötték meg az új lisztből az első cipót, és ajánlották fel hálaként az isteni erőknek. Ez a nap jelezte, hogy a nyári munkák beteljesednek, a termés már kézzelfogható, és a közösség biztosítva láthatta a jövő kenyerét. A magyar hagyományban ugyanez a gondolat jelenik meg Nagyboldogasszony ünnepében és az új kenyér ünnepében augusztus 20-án.
Az évkör újabb nyolcadához érkeztünk Anya Istennő szakaszához. Ez az időszak augusztus 1-jétől az őszi napéjegyenlőségig (szeptember 21–22.) tart.
A nyári napforduló óta a Tűz Istennő forrósága uralta a Kárpát-medencét. A virágzás ideje véget ért, a termésérlelés, a természet várandóssága zajlik. Kertészként mi is jól ismerjük ezt az időszakot: érnek az aranyló gyümölcsök – a sárga- és őszibarack, a szilva –, és teljes erőre kap a szabadföldi paradicsom és paprika is.
A földeken eközben aranyba fordul a gabona. Eljön az aratás ideje, a szalma és a széna betakarítása. Ám augusztus elejére az aratás lezajlik, és mostanra a tarlót elkezdik feltörni, hogy megkezdődhessen az új vetésekhez a talaj előkészítése. A gabona beteljesíti sorsát: kalászaiban hordozta, érlelte a magot, most pedig elengedi, hogy megszülethessen.
A magnak innen három útja van:
1. A gabona azon része, amely emberi fogyasztásra alkalmatlan, állati takarmányként szolgál, és a télben húsáruként tér vissza az asztalunkra.
2. Az emberi fogyasztásra alkalmas része lisztté őrölve fehér köntöst ölt, és a mindennapi kenyér táplálékává válik. Ez gondoskodik rólunk a tél szűkösebb idejében.
3. A magok legnemesebb része a magtárak sötétjében pihen, hogy majd az őszi napforduló után a földbe kerülve új életnek adjon kezdetet. Ez mutatja, hogy a legértékesebb részünk halhatatlan, és örök körforgásban él tovább.
Ezek a minőségek hordozzák a jelen táplálását és a jövő ígéretét – mindazt, ami az Anya Istennő archetípusát testesíti meg.
A kertben is megmutatkoznak ezek a feladatok: egyszerre betakarítunk, tartósítunk, aszalunk, befőzünk, és közben már előretekintünk az új vetésekre. Ez az időszak így egyszerre zárás és kezdet.
Érdemes most mi magunk is elgondolkodni:
- Mit arattunk le eddig az idei esztendőben?
- Milyen minőségű a lelki termésünk?
- Mit engedünk el teljesen, mert már nem szolgál bennünket?
- Mi az, amit átalakítanánk, megtisztítanánk, hogy újra tápláló energiává váljon?
- Melyik a legnemesebb magunk, amit megőrzünk a jövő számára?
Erről szól ez az ünnepi idő: a Nagyboldogasszony napja, majd augusztus 20-a, az új kenyér ünnepe, amikor a földi aratás és az égi áldás egyszerre jelenik meg az életünkben.
